20171018 rakellenesligaA Magyar Rákellenes Liga 2017. évi tevékenységének mottója: "(A)mit tehetek a rák ellen".

Ehhez a gondolathoz csatlakozva szervezte meg a Liga Csurgói Alapszervezete 2017. október 18-án a saját figyelemfelhívó programját.

A "rózsaszín szalagos" sétát - ami az emlődaganatos betegekkel való szolidalitás jelképe - egy vidám műsor követte, majd egy kellemes kötetlen beszélgetéssel zárult a nap.


Az előkészületekben és a lebonyolításban is nagy részt vállalt a Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola 11/I és 10/K. osztályos szociális gondozó és ápoló szakos tanulói. Ezek a fiatalok évről-évre bekapcsolódnak a munkába, szakmájukhoz illő feladat a szemlélet formálása, a betegségek megelőzése, de legalábbis a korai felismerése érdekében végzett felvilágosító tevékenység.

Műsorukban olyan magvas gondolatokat fogalmaztak meg, melyek a betegséggel küzdőknek a gyógyulásukhoz való erőt adják, ami nem más, mint a körülölelő szeretet.

Köszönjük a lelkes szereplők és felkészítő tanáruk, Kisné Madách Ilona munkáját: Bodai Erika, Budai Bernadett, Hegedüs Bianka Vivien, Hegedűs Helga Veronika, Horváth Dalma, Kecskeméti Abigél, Kristóf Dóra Zsuzsanna, Nagy Bianka, Orsós Nikolett, Pápai Andrea, Pető Lajos, Sasvári Nóra.

Illetve a rendezvény lebonyolításában közreműködő tanulók munkáját: Béli Barbara, Bogdán Viktória Barbara, Dudli Alexandra, Erős Kata, Lakics Mercédesz, Tóka Barbara, Völfinger Ramóna, Völfinger Regina.

Bízunk benne, hogy a rendezvény segített abban, hogy tegyünk valamit egészségünk megőrzése érdekében, s kissé több odafigyelést tanúsítsunk egymás iránt.

20171018 173901

Események

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb mûködésért és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal muködéséhez szükséges sütik már be vannak állítva. A sütikről részletesebben nézze meg adatvédelmi oldalunkat.

  Elfogadom a sütiket.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk