A Kaposvári Polgári Casino a magyar kultúra értékeinek ápolása céljából, József Attila születésnapjára emlékezve, a Költészet Napja alkalmából a Kaposvárért Közalapítvánnyal együtt 2017. április 11-én versmondó versenyt szervezett 14. életévüket betöltött diákoknak és felnőtteknek "Lekötelező irodalom" címmel.

Nevezni két verssel kellett. Az egyik versnek olyan közismert alkotásnak kellett lennie, amely a gimnáziumi vagy általános iskolás tankönyvekben, szöveggyűjteményekben szerepel, míg a másik verset a versenyző szabadon választhatta.

A 43 jórészt középiskolás (és néhány felnőtt) induló között ott volt iskolánk tanulója, Fenyvesi Krisztina 11. A-s diák is, aki az első vers előadása után a döntőbe került. A nagyon színvonalas versenyen végül hét előadót díjaztak, közöttük volt Kriszti is, szavalatának szépségét különdíjjal ismerte el a zsűri.

Krisztina az elődöntőben Sík Sándor: A folyó, a döntőben Arany János: Tetemre hívás című versét adta elő.

Felkészítő tanára Csehné Varga Csilla tanárnő volt.

Események

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb mûködésért és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal muködéséhez szükséges sütik már be vannak állítva. A sütikről részletesebben nézze meg adatvédelmi oldalunkat.

  Elfogadom a sütiket.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk