Meleg szívvel nagy szeretettel és üdvözlő italokkal vártuk bálozóinkat a szorgos kezek munkájával, vendégeink tiszteletére ünneplőbe öltözött aulánkba.
Köszöntő beszédét elsőként Göndics János esperes plébános, iskolánk lelki vezetője mondta el és tolmácsolta jókívánságait Füstös János polgármesternek, aki nem lehetett egyszerre két helyen, hiszen ebben az időpontban zajlott a Borbál is Csurgón.
Vargáné Nagy Viola igazgató asszony ünnepi gondolatait egy idézettel kezdte:
„HA SEGÍTESZ MÁSOKON, AZ TÉGED IS JOBBÁ TESZ!
…MERT NEM TUDSZ VALAKIT ÚGY ÁTVINNI A CSÓNAKODON A TÚLSÓ PARTRA,
HOGY TE MAGAD IS MEG NE ÉRKEZZ!”
Ez lett a mottója az V. Nagyváthy bálunknak, hiszen 2019-ben is sokan segítettek, mellénk álltak, hogy a rendezvényünk sikeres lehessen.
A beszédek után a finom vacsora következett, melyet ebben az évben is az Eötvös iskola konyhásai biztosították, Küherné Andika irányításával. Vacsora alatt kezdődött az első meglepetés program Vogel Ádám tanár úr vezényletével. Spolár Viktória 11.E, Sikter Barnabás 12. E, és Novák Adrián 10.K osztályos tanulók mutatták meg mennyire színes világ a zene világa és milyen jól megférnek egymás mellett a különböző zenei stílusok. A dalokat Pintér Károly tanár úr gitárkíséretével hallhattuk.
Vendégeink nagy tapssal fejezték elismerésüket a színes csokorhoz.
A második meglepetés produkciót, bécsi keringőt, nagyon nagy szeretettel, még nagyobb izgalommal iskolánk dolgozói adták elő. A ruhákat a berzencei Miss Szalon bocsátotta rendelkezésünkre. A koreográfiát Pál Gyöngyi tanárnő állította össze és tanította be a lelkes csapatnak. A bemutató után diákjaink is szerepet kaptak, hiszen a fiúk egy-egy szál tulipánnal érkeztek a leendő táncpartnereikhez, így a keringőből igazi örömtánc kerekedett, és kezdetét vehette a mulatság.
A zenéről, a jó hangulatról ismételten a Zero zenekar gondoskodott, melyet egy rövid időre a nyertesek örömére a tombolasorsolás szakította meg és utána hajnalig folyt a mulatság.
Köszönjük a sok-sok támogatást, mindazoknak a szülőknek, vállalkozóknak, magánszemélyeknek, akik támogatójegy megvásárlásával illetve tombola tárgyak felajánlásával segítették a kezdeményezésünket.
A színvonalas rendezvény létrejöttét az iskolai dolgozók példamutató összefogása és együttműködése tette lehetővé! A bál jövedelmét új iskolabútorok (tanulószékek) vásárlására fordítjuk, diákjaink komfortérzetének javítására.
Külön köszönettel tartozunk a Kaszó ZRT-nek, akik ismételten a fődíjat biztosították!
Iskolánkból az országos szakmai tanulmányi versenyeken részt vevő tanulóink:
A mezőgazdasági gépész ismeretek érettségi tantárgy kivételével az elődöntők lezajlottak.
Eredmények
Minden versenyzőnek gratulálunk, a továbbjutóknak az elkövetkező felkészülési szakaszhoz és a döntőkhöz kitartást valamint sok sikert kívánunk!
Iskolánk az idei évben újra lehetőséget kapott arra, hogy az AGRO-MASH EXPO-n, azaz Magyarország Mezőgazdasági Gépkiállításán, egyetlen kiállító iskolaként egyedi, saját építésű mezőgazdasági járművel megjelenhettünk.
Modellépítő csapatunk - immár második alkalommal, új modellel mutatkozott be ezen a nemzetközileg híres és nagy szabású rendezvényen, ahol több mint 48000 látogató vett részt a világ több pontjáról. Kiállítóként és látogatóként bepillantást nyerhettünk a fejlett új mezőgazdasági technológiákba, gépek kínálatába. Tavalyi évben elkészült és bemutatott Claas Lexion és Claas Xerion modellek után az idén a CLAAS SCORPION MINI – teleszkópos rakodógépet mutattuk be, mely minden funkciójában és felszereltségében az eredeti gyári rakodógépet mintázza. 14 diákunk: Andik Dániel, Bausz Gergő, Gulyás Máté, Janzsó László, Vojkovics Vazul, Ünnep Gergő, Hardi Péter, Karvalics Sándor, Kovács Martin, Szabó Kristóf, Csonka Patrik, Golecz Patrik, Bodor Péter, Schmidt László Barnabás, Breják Ferenc tangazdaságvezető és szakoktató kollégánk irányításával és segítségével, szabadidejüket nem sajnálva, hónapokig tartó kitartó, szorgalommal és szakértelemmel állították össze a járművet, majd 1 hétig képviselték iskolánkat Budapesten.
A 2018-as év végéhez közeledve karácsonyra készültünk.
December 19-én egy hagyományos szeretetvendégségre invitáltuk nyugdíjas és aktív dolgozóinkat, valamint a hozzátartozó gyermekeket. Göndics János esperes plébános karácsonyi köszöntője után iskolánk tanulói betlehemi játéka idézte fel a karácsony történetét. Iskolánk igazgatónője, Vargáné Nagy Viola karácsonyi gondolatait követően jó hangulatú vacsora keretében kötetlen beszélgetésben zárult az este.
2018. december 20-án, az év utolsó tanítási napján ünnepi szentmisével indult a reggel, melyet a tanulók karácsonyi műsora, s igazgatói ünnepi beszéd követett. Az esemény zárásaképp a Nagyváthy János Oktatási-Nevelési Alapítvány, s a Csurgói Gazdaképző Közalapítvány támogatásait vehették át a diákok.
Egy rövid műsor keretében meggyújtottuk az adventi koszorú harmadik gyertyáját.
Egy rövid műsor keretében meggyújtottuk az adventi koszorú második gyertyáját.
Egy rövid műsor keretében meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját.
Iskolánkban 2018. november 20–23-a között tartottuk a nyílt napokat. Ennek keretén belül, hagyományainknak megfelelően, kiállítást rendeztünk az aulában. Pár kép a kiállításról.
Iskolánk szalagavató ünnepélyét 2018.november 16-án délután 16 órakor tartottuk a zsúfolásig megtelt, ízlésesen kidíszített aulánkban.
A végzősök a számukra elhelyezett székeken várták, hogy elkezdődjön a várva várt esemény.
Bodrogi Vazul köszöntője után Göndics János esperes, iskolánk lelki vezetője mondta el gondolatait és áldotta meg a szalagokat. Majd kezdetét vette a műsor. Elsőként Spolár Viktória 11.E osztályos tanulónk és Vogel Ádám tanár úr duettjét hallgathattuk. Tanár úr erre az alkalomra írt szerzeményét adták elő nagy sikerrel. Fenyvesi Krisztina 13.E osztályos tanulónk a tőle megszokott beleéléssel, meghittséggel szavalta el Papp Ádám: Meghatározás - A boldogság című versét.
Meglepetések sora követte a verset. Zámbó Kitti, Zámbó Vivien, Orsós Karolina, Perjési Anna és Orsós Izabella énekelte el végzős szereplő társainak búcsúzóul az Ismerős arcok : Nélküled című számát Utánuk óriási meglepetést és fergeteges hangulatot varázsoltak a színpadra lépő „öreg” diákjaink: Füstös Lizi, Sikter Anna, Sikter András és Cseh Klári, akik a Sikter palánták legifjabb tagját is a mikrofonhoz csábították és megálmodták a csodát!
A ballagtató osztályok nevében Nezdei Noémi 10.J osztályos tanuló szólt a végzősökhöz, kedves, vidám, bíztató szavakat.
A végzősök nevében Mák Rebeka és Horváth Barnabás 12.E osztályos tanulók tolmácsolták a gondolatokat, felelevenítve emlékeket és elgondolkozva azon vajon hol is kezdődik a felnőtté válás…
Vargáné Nagy Viola igazgató asszony ünnepi szavai egy történet köré szövődtek, mely arra bíztatta végzőseinket, hogy soha ne adják fel a reményt, minden negatív történésre tudjanak pozitív választ adni! Találják meg a lehetőségek és az álmok közt az összhangot! Kezdjék el a vizsgákra való felkészülést, a felvételire való pontgyűjtést, melyben az iskola teljes tantestülete segítséget nyújt.
Hagyomány, hogy díjazásban részesülnek azok a tanulóink, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, tanulmányi munkájukkal, közösségi munkájukkal.
Nem volt vége a meglepetéseknek Hegedüs Helga és Horváth Dalma osztályfőnöküknek könnyet csalva a szemébe énekelte el Road: Világcsavargó című számát. A lányok után a 12.E osztály következett, akik egy szívvel vitték színpadra Máté Péter: Azért vannak a jó barátok dalát, hiszen jó barátok lettek az együtt töltött évek alatt.
Elérkezett a szalagtűzés ideje. Az osztályok méltóságteljesen, büszkén, hol mosolyogva, hol könnyekkel küszködve, de boldogan fogadták osztályfőnökeiktől a várva várt szalagocskákat.
Amíg a táncos lábú tanulóink a báli ruháikat magukra öltötték a közönség az osztályvideókon mulathatott.
11.K osztály táncát a diákok az osztályfőnökük vezetésével tanulták be, a koreográfiát Horváth Dalma az osztály tanulója készítette, a ruhákat osztályfőnökük Kisné Madács Ilona tanárnő varrta. A 12. E osztály táncát Pál Gyöngyi tanárnő tanította be.
A táncokat először uv. fényben , majd lámpafénynél is bemutatták. Mindkét produkció nagy sikert aratott.
Szokásainkhoz hűen végzőseink felkérték szüleiket, párjaikat egy keringőre, elkészülhettek az este emlékezetes fotói, melyeken majd évek múlva könnyek peregnek, vagy éppen csak mosolyognak.
Az estét egy pezsgős koccintás, jókívánságok zárták az iskola falai között, utána a fiatalok elindultak mulatni.